Egy kis előzmény:
2013. nyaráig utáltam futni... akkor Lucus felkért, hogy legyek a kísérője az őszi SPAR Danone maratonkán, mert nincs aki fusson vele, s egyedül nem mehet. S bár eleinte nemet mondtam, aztán mégis beadtam a derekam, s futottam vele. Sikeresen teljesítettük a 3,5 km-es távot, s megkaptuk első befutóérmünket. S én meg belekerültem a futás világába... Futottam egy sikeres Margit sziget kört, nekem akkor rekord idővel, majd beneveztem én önként a novemberi Siófoki 7 km-es versenyre. S innen mondtam, h 7 km-es versenyeken indulok... Végülis kell a futás, mint keresztedzés a bicajhoz. Eleinte nem okoztak a célba érések nagy élményt, egy bicajversenyen mindig nagy öröm volt célbaérni, még akkor is, ha XXX-dik voltam. Aztán jöttek a táv emelések, bevállaltam már 10 km-es versenyeket is, majd 2015. augusztusában a Deseda ultra szuper versenyen lefutottam életem első 14 km-ét, majd még utána kétszer megismételtem 28 órán belül. Ekkor úgy éreztem, megértem a félmaratonra (amit a ZeBRák már régóta mondtak). Mivel Kaposváron futottam először több, mint 10-t (Farsangi félmaraton párban), majd ott volt az 1x - 2x - 3x 14 km is, ezért eldöntöttem, hogy bár nehéz a pálya, de itt lesz az első félmaratonom is.
(Tudom, hogy MÁS ennyi idő futás után már több maratonon is túl van - de én ÉN vagyok - s magammal versenyzek mindig; én alapban nem terveztem félmaratont futni sosem - de aztán "megértem" rá - nem a hajtott a tatár és most sem hajt - szerintem ez mindenkinek a saját döntése, hogy milyen ütemben akar előrelépni a futás ranglétráján, s az is, hogy akar-e még egy fokot feljebb lépni - senki ne DIVAT-ból akarjon lefutni félmaratont, maratont)
Novemberben beneveztem rá, majd november végétől edzésterv alapján készültem rá. Na ennyit még sosem futottam egy-egy héten, mint az edzésterv elindulásától. De tudtam, hogy a megfelelő felkészülés után, menni fog a teljesítés, így igyekeztem minél jobban az előírt edzéseket teljesíteni - még ha időnként a hátam közepére sem kívántam a futást.
A hétvége eseményei:
Aztán eljött február első hétvégéje - szombaton reggel irány Kaposvár. Idén egy új versenyszám is bekerült a naptárba, szombaton délután rendezték meg az I. Salomon City Trail futást - gondoltam ez jó lesz bemelegítésnek, s így beneveztem erre is. Addigra sikerült egy ZeBRa jelmezt is beszereznem így abban teljesítettem a két kört a Kaposvár belvárosában kijelölt pályán, a szurkolók / járókelők nagy örömére :-). Kicsit túlöltöztem, s így melegem volt a jelmezben - de megérte. Az útvonal változatos volt, futottunk utcákon, tereken, a Corsó áruházban, jártunk a plébánia udvarában, a Megyeháza lépcsőin, mélygarázsban, futottunk lépcsőn fel, dombon fel - alá. Érdekes volt. Minden befutó kapott egy bögrét ajándékba.
Délután még résztvettünk a Kaposvári farsang eseményein, este színház, majd Krampampuli buli, ahol Lucussal táncoltunk a buli végéig. Aztán irány a szállásunk, jöhet az alvás. Hamar elaludtam, viszont reggel elég korán felébredtem - nem akartam elkésni. 8 óra magasságában mentünk le Gáborral reggelizni, s mivel szerencsére még nem izgultam, így sikerült is reggeliznem, amennyit terveztem. Aztán visszamentünk a szobába. Én fél 10 körül már nagyon be voltam sózva, így összeszedtem a cuccaimat, s lementem a térre. Találkoztam ismerősökkel, váltottunk pár szót, s sok sikert kívántak az Elsőhöz. Többen mondták, hogy nem ezt kellett volna elsőnek választani - de nem foglalkoztam ezekkel a "megjegyzésekkel". Tudtam, hogy menni fog - a pálya második felét már ismertem, kétszer futottam már párban itt - így az első 10 km-t kellett még megismernem és túlélnem.
A verseny:
Két célt tűztem ki magamnak:
- nem akarok utolsó lenni
- mosolyogva szeretnék átfutni a célkapun
Péter Atti, a főszervező és spíker vázolta az útvonalat: az első 3 km sík - amit ott dombnak láttok, az nem az (gondoltam akkor biztos optikai csalódás). A dombok majd ezután jönnek, lesznek benne rövidek, meredekek, és hosszúak, nem meredeken. De persze lesznek lejtők is. Hasznos tanács: ne fusd el az elejét, nem baj, ha úgy érzed, hogy mindenki leelőz - ha ügyesen osztod be az erődet, a végén Te fogod visszaelőzni a többieket. A negyedik domb után jön a fotózás a Rippl-Rónai villánál, itt mindenki mosolyogjon és fusson úgy, hogy ne legyen senki kitakarva a képeken. Az 5. domb után Anyósa és Apósa vár majd mindenkit egy kis frissítővel, s után már sík a terep a célig. Szóval a pálya bemutatás megtörtént, a rajt időpontja egyre inkább közeledett. De természetesen nem maradhatott el a szokásos rajt előtti ZeBRa csoportkép a főszpíkerrel - Dér Tamás alpolgármestert kértem fel a fotó elkészítésére:
S akkor nincs már hátra, mint előre - irány a rajtzóna - hátizsákot és a hosszú ujjú felsőmet odaadtam Anitáéknak, s Gáborral és Tomival beálltunk a rajthoz. Még egy orrfújás, kis bemelegítés, nyújtás, aztán jön a visszaszámlálás... 10,9,8, ... jajj, mindjárt indulunk... 4,3,2,1 RAAAJJJT - futóprogram elindítva, hát akkor indulás, lesz ami lesz.
A sétálóutcán leérve rögtön a felüljáróra kellett felfutnunk - első optikai csalódás - mert ugye ez még nem domb. Az első szakaszon még nagy volt a tömeg, helyezkedni kellett, hol én előztem, hol engem előztek, Tomi kérdezte, fusson-e velem, mondtam, hogy nem kell - menni fog egyedül. Gábor egy darabig velem futott, de nem beszélgettünk. Az első dombra kicsi már széthúzódott a mezőny, tudtam saját tempót menni. 10 percenként "jelentett" a futóprogram, jó volt hallani a 6:05 - 6:15 közötti átlagos ezrekről a beszámolót.
Szóval az első "domb": Kecelhegy, 990 m hosszú, 69 m szintemelkedés - minden domb aljában volt egy tábla, az adatokkal. Meglepően könnyen feljutottam a tetejére, magamon is meglepődtem, s nem is lassultam sokat. Persze a dombtetőn egy futófotós is várt ránk:
Dombtetőre felérve sík szakasz következett, majd egy lejtő, ami után jött a hullámvasút következő szakasza - a második "domb". Ameddig szem ellátott futók kígyózó sora, az emelkedőnek nem látni a végét. Húha. Ez volt a leghosszabb emelkedő, a 67-es úton futottunk, a Kapos-hegyre: 1600 m hosszú, 69 m szint. Okosan próbáltam haladni, sikerült pár embert már megelőzni - na ők voltak, akik az elején elfutották magukat. Többen sétáltak, én gondoltam amíg bírok futok. Még a dombtető előtt utolért Hajni és Nicole bringával, jókor jött a bíztatásuk - amikor megtudták, hogy ez első FM-om, akkor ők is "gratuláltak" a választáshoz. S már fel is értünk. Ők nekiindultak a lejtőn - na ekkor megint megállapítottam, hogy sokkal jobb bicajozni, mert ott a lejtőt élvezi az ember... a futásnál meg: enged magad? de akkor az sérülést okozhat... fékezd magad? de akkor meg sosem érsz célba... Na az arany középutat kellene megtalálni. De már két hegy pipa, s a program még mindig 6:15s átlagról beszél. Ez egész jó hír, megvolt a táv harmada, letudva a két ismeretlen hegy - hát nagy meglepetések nem érhetnek. Útközben minden frissítőnél magamhoz vettem valamit, hol csak vizet, hol banánt is, szőlőcukrot is. A lejtőn leereszkedve leértünk a váltóponthoz - hoppá kész 10 km, s én jól vagyok. Itt pár métert futott velem Lucus és Forint kutya, s készült megint fotó is.
Lucust "elhagyva" jött a harmadik domb - itt szoktam kezdeni a futást, amikor váltóban futottuk. Ez a Kálvária domb, kb. 1000 m hosszú és kb. 70 m szinttel. Tudtam, hogy a 2/3-ától gyalogolni szoktam, tehát, ha addig bírom, minden ok. Nem addig bírtam, hanem végig - hurrá ez is pipa. Eddig minden OK. Mehetünk tovább. Aztán megint lejtő - itt már picit jobban engedtem, ez hosszú lejtő szakasz, haladjunk. 13 km-nél következett a negyedik emelkedő: kb. 900 m hosszú, 50 m szint. Na ennek még mennie kell, persze lassultam, 6:25 körüli átlagos ezrekről beszélt a futóprogram a zsebemben. Ezen is feljutottam, két-három lépést sétáltam csak bele. Felérve kicsit lenyújtottam a lábam, aztán irány a villa. Valaki nagyon trappolt mögöttem - gondoltam picit lassítok, előre engedem, én egyedül szeretnék rajta lenni a villás fotón. Elengedtem, s így sikerült a fotózkodás :-)
Ez azért belekerült pár másodpercbe, de sebaj. Menjünk tovább. Szembe még nagyon sok futó jött, amikor én már kifelé tartottam az udvarból - ez megnyugtató volt, van esélyem arra, hogy nem leszek utolsó :-) Egy újabb lejtő, a végében frissítőpont. Igen, erre itt mindenkinek szüksége van - jön az utolsó hegy: Ivánfahegy, kb. 450 m és 70 m szint. Rövidnek - rövid, de nagyon meredek. Az első métereken még futottam, de éreztem, hogy ez itt reménytelen - ennél gyorsabb vagyok nagy léptekkel gyalog. Hát akkor legyen ez - felgyalogoltam. Na ez beletelt néhány percbe. Fent a dombtetőn egy hatalmas igen, a dombok letudva. Egy kis nyújtás, egy kis átmozgatás, aztán jön a nekem legrosszabb rész - kavicsos, nehéz terep a szőlőhegyen - s a megváltás a végén a lépcsősor lefelé. És ott a 16 km-es tábla, felvettem a kockacukromat - utolsó 5 km következik. Ha eddig ment, innen már mennie kell. Még egy nem szeretem lejtő, 16,9 km-nél a második váltópont, újabb chipolvasás. 2 óra körül jártam - még kicsit több, mint 4 km. Lehet, hogy meglehet a 2:20? Na jó, nem foglalkozunk az idővel, ilyen célok nem voltak... Csak szépen haladj előre - lábad elé néz... S mielőtt befordultam volna a Kapos partjára vezető útra, jött egy fránya.... - igen, egy kavics. Na akkor ezt gyorsan piszkáljuk ki a sarkamtól... ne... nem eshetsz... eshettél bele a cipőmbe. Na akkor most stop, cipő levet... de nem bírom kikötni... ne kapkodj Berni, annál lassabban végzel... nyugi, gyorsan meglesz... nehezen, de kioldom a dupla csomót, cipő levesz, kavics kiráz, vigyázat, hogy a zoknival ne rakjak bele egy másikat, okés, megoldva, cipő visszaköt, duplán - nagyon sok időt vesztettem... de sebaj, megyünk tovább. Több kavicsot nem kérek! Most már itt a Kapos partja, ezek már nagyon ismerős tájak... már szinte hallani lehet a Fő téren zajló eseményeket... Futás tovább, elhagyva a 20-as tábla... 1 km és egy kicsi --- nem volt fal, s úgy érzem, hogy egész jó tempóban futok...már csak az a fránya vasúti átjáró, na az nem hiányzik... a futók már szembe jönnek, éremmel a nyakukban, szép érem, kell ilyen nekem is... fent a hídon jön Hajni és Nicole szemben - még egy szurkolás, most már beérek. Tudom. Lefutás a csigalejárón, s akkor az utolsó "emelkedő" a célig - persze ez csak optikai csalódás, hisz az 5 dombon már rég túl vagyunk. A szembe sétáló futók "HAJRÁZNAK", még összefutok PosztiZolival, aki gratulál és én mosolygok... Pár méterrel a cél előtt (is). S Péter Atti bemondja a nevem. S én mosolyogva, karokat felemelve - nagyon boldogan átfutok a célkapun.
M E G C S I N Á L T A M!
Péter Atti kommentje: "Ugye, hogy meg lehet csinálni 2,5 órán belül ezt a dombos félmaratont is?" Bólogattam, hogy igen :-)
Mindkét kitűzött cél teljesítve: jöttek még utánam, és mosolyogtam a célkapuban
Megkaptam az érmet a nyakamba, majd kerestem a Zebrákat. Meg is találtam őket. Tomi kommentje a gratuláció után: "Te el sem fáradtál" :-)
Ivancsics Zsolt is személyesen gratulált, nagyon meglepődtem, de nagyon jól esett. :-)
Aztán Tomi kérdezte, hogy éreztem magam, milyen volt. Mondtam, hogy az 5. dombot kivéve minden jó volt. Kell nekem ennek az éremnek a másik fele is, tuti, hogy jövök jövőre is. :-)
Kell nekem még egy érmes célkapus fotó is - ez is meglett:
Közben Gábor is befutott, ő szinte mindjárt fel is ment a szobába, mert fázott. Én még kicsit lent akartam maradni a hangulatban, bár tudtam, hogy sietni kell - zuhanyozás, pakolás - irány a Virág fürdő :-)
Nyújtásra is koncentráltam (utólag már tudom, hogy nem eleget). Visszaérve a szobába, facebook posztok, pakolás, zuhanyzás - lassan haladtam. Én lettem az utolsó, de szerencsére nem kellett sokat várniuk rám a többieknek. Kifizettük a szállást, kijelentkeztünk, bepakoltunk az autóba, aztán irány a Virágfürdő. Megvettük a belépőket, aztán irány az emelet, jöhet az eredményhirdetés és a tombola - ez utóbbi elmaradt. Megtapsoltuk a legjobbakat, közben megtaláltam az eredménylistát a neten:
2:20:43
Ez az első hivatalos időeredményem félmaratoni távon - meg lett a 2:20 :-).
(női abszolút 131. hely, korcsoportos 46. hely)
Az eredményhirdetés után irány az uszoda, én szokás szerint a kinti körös medencében úsztam, Lucus bent csúszdázott. Mikor az úszást úgy éreztem, hogy elég, akkor bementem - szurkoltam Lucusnak a vízből, tettünk még pár kört a benti "körös" medencében, majd irány öltözködni, mert messze van még Buda és Kerepes. Mikor kijöttünk nagyon éhesek voltunk, így vettünk még sajtos kockát a büfében, amit az előtérben megettünk. Még kicsit beszélgettünk, aztán hazaindultunk :-)
Ez egy örök élmény marad nekem: a 6. Kométa Farsangi félmaraton Kaposváron.
Köszönöm a felkészítést, a helyszíni és a távolból zajló szurkolást!
