Öböl félmaraton
Ősszel, szintén a Balaton mellett futottam életem első félmaratonját, hát igazán kíváncsi voltam, hogy a téli edzés után hogy megy tavasszal, Tamás is bíztatott, így beneveztem az Öböl félmaratonra, kivettem egy nap szabadnapot, és irány Keszthely.
Senki nem kísért el, a gyerekeket még elvittem oviba-suliba, aztán vezettem le a Balatonra, szikrázó napsütésben, érezhetően melegedő időben. Már útközben ért Tamás üzenete, hogy használjak naptejet, mert kell. Hát, azt nem hoztam.
Keszthelyen bereggeliztem, átöltöztem, bambultam a vizet, és néztem a gyülekező embereket. Picit féltem, hogy mi van, ha mégse tudom lefutni, vagy fel tudok-e menni a hegyre a végén.
Aztán kis melegítés a réten, és már jócskán a vége felé hallottam a nevem, így indulhattam. Kb 500 m után kifordult a bokám… Szerencsére sose terhelem egyből teljesen, talán a gyerekkori tapasztalat, amikor heti szinten ment ki, segít ebben. Így egy csonkra lépés után a rendes lépésekkel helyre rázódott, nem is fájt.
Mindig egyedül futok. Számomra ez egy magányos dolog, illetve elvagyok én magammal, gondolkodom, hallgatok, nézem a fényeket, ilyenek. Nem is hallgatok zenét. Ez volt az első olyan hely, ahol úgy éreztem, jobb lenne együtt futni valakivel. Szerencsére a nagy tömegben mindig van valaki, akinek hasonló a tempója, úgyhogy gondoltam, csak nem sértődik meg a kiszemelt pirospólós, ha egy darabig vele tartok. Nem beszéltünk, remélem, nem zavartam túlzottan. Kb 6 km-t mentünk együtt, aztán megelőzött egy vízvételnél. Ezúton is köszönöm a társaságát.
Aztán három együttfutó fiúhoz csatlakoztam. Itt már picit beszéltünk, bár nem szeretek, de mégis, udvariatlan az ember, ha nem válaszol. Velük sokáig, több, mint 10 km-t futottam együtt. Már az utolsó részt futottuk, amikor nem bírtam velük tovább. Nekik is köszönöm, igazán sokat adtak a napomhoz!
Akkor már szívesen abbahagytam volna. De elhatároztam, amíg itt vagyok az út mellett, nem állhatok meg, nem sétálhatok. Ha letérünk, mehet a séta. Ezzel bíztattam magam. A várat messziről látni, tudod, hogy odamész, és egyre elképzelhetetlenebb, hogy felérsz. De persze nem vagyok egy feladós fajta. Ahogy kitűztem, az út mellett végigfutottam, becsületből nem sétáltam egyből azért a szigligeti várhoz vezető bekötőúton, de amint durván emelkedett, eljött a vég. Futást befejeztem, szépen felsétáltam, és csak közvetlen a cél előtt futottam újra, hogy mégse besétálás legyen…
Az időm 2:21, tudom, hogy rettenetes, de icipici javulás látható ősz óta, plusz, nagyon élveztem a szép időt, a Balaton illatát, a társaságban futást, a másoknak szurkolók látványát, az odavetett hajrákat, meg úgy egyben, a szép napot. Elégedett voltam a célban.
Hamarosan megjött Tamás, megosztottuk egymással az élményeinket, jó volt találkozni vele.
Aztán ő a buszhoz, én meg le az útra, a Volánbuszhoz, ott jó hosszú várakozás a futótársakkal, aztán irány Keszthely, lazulás, telefon, és már a lemenő nap fényét láttam a visszapillantóban, amikor elindultam haza. Boldogan. Gyönyörű nap volt.
-Zsuzsa-
