Minden útnak a végére lehet érni egyszer - a Lehetetlen nem létezik!
Több év csapatban szereplés és bicajos kísérő szerep után 2012-ben vágtam neki először az egyéni UB-nek. Akkor úgy éreztem, a legtöbb megpróbáltatásra - mint, 212 KM futás-gyaloglás, menet közben evés-ivás, napon belüli időjárás változás, 30 óra alvás nélkül, pálya/helyismeret - felkészült vagyok. Aztán a helyszínen jött a felismerés, hogy a 40C feletti hőségben a tervezett tempónál csak lassabban tudok haladni! Így a szintidőn belüli körbeérés valószínűsége KM-ről KM-re csökkent. Frissítőpontokon folyamatosan hallottam, hogy sok egyéni futó feladta már a küzdelmet. Még arra számítottam, ha a sötétedés után lehűlt levegőben (a Balaton déli partján) képes leszek gyorsabb tempóra visszaállni, talán nincs veszve minden. De nem így lettL A meleg 21 óra után is kellemetlen maradt és BBoglár (féltáv) pontot csak az elvárt 15 órás szintidőn túl értem el. Így ott abbahagytam a futást és kényelmesen elbeszélgettem, vacsorázgattam, majd megmártóztam - a még mindig meleg - Balcsiban.
Ott és akkor hoztam egy döntést, amit azzal zártam le magamban, hogy még nem edzettem eleget a sikeres célba éréshez. Persze hiába volt a 112 KM életem addigi leghosszabb távja, számos verseny után az 1. be nem fejezett (amiről üres kézzel, érem nélkül utaztam haza) tüske maradt bennem! MOSTANÁIG!
Tavalyi (fél)UB után még durvábban gyűjtöttem a maratoni és ultra távokat. Elmentem - korábban nem tervezett - nyári melegben megrendezett versenyekre és úgy érezvén, kimaradt 1 lépcső a távok növelése közben, belekóstoltam 6-12 órás futásokba is. Nem hagytam ki a téli hónapokat sem edzések/maratoni versenyek szempontjából. Sőt beneveztem ”zöldfülűként” a Sárvári 24 órás, valamint a Balatonfüredi 6napos bajnokságra. E kettőt - utólag már úgy érzem méltatlanul - távolról sem célversenyeknek tekintettem, csak hosszú edzéseknek. Elvárt táv nélkül, felszabadultan futottam mindkettőn, ahol számomra csak a szintfelmérés és a kísérletezgetés volt a fontos! Persze profik szemében ez eretnek gondolatnak tűnik, de nekem óriási tapasztalatot és magabiztosságot adott! E két teljesítés utáni rengeteg baráti visszajelzés, futótársak bíztatása és dicsérete is sokat jelentett számomraJ
UB előtt a tavalyinál nagyságrenddel tapasztaltabbnak éreztem magam. Tudtam a körbeéréstől csak egészségügyi, pl. gyomor probléma, vagy baleset választhat el! De azért nem ”ihatok előre a medve bőrére”!
Tavalyról maradt ”mumusként” a féltáv részidejét azért szem előtt tartottam! A megváltozott rajt/cél helyszín (Tihany helyett BAliga), illetve útvonal miatt ez most Keszthelynél volt 119 KM-nél, ahova 15 órán belül kellett elérnie az egyéni futóknak. Tudván előre, hogy a fejszámolás egy idő után nem fog már menniJ elkészítettem egy optimistább és egy pesszimistább időütemtervet, amit (a futóklubos csapatom tervével együtt) a rajtszámra ragasztva folyamatosan figyelni tudtam menet közben is, megfelelő-e a tempóm!
Bár a rajtcsomagfelvételre előzetesen volt lehetőség Budapesten a verseny hetében, a chipeket és további ajándékokat csak a helyszínen lehetett átvenni pénteken. Igyekeztünk a munkahelyekről gyorsan leautózni Balatonvilágosra, ahol a csapattal szállást foglaltunk. Gyönyörű kilátás fogadott minket a rajttól kb. 1,5 KM-re lévő vendégházból a Balatonra! Mivel a tulaj a ház minden szobáját kiadta egyszerre érkező ”futóvendégeknek”, a beköltözés jócskán elhúzódott.
A versenyközpontba érve hosszú kígyózó sorokat láttunk mindenfelé. Ismerős futóktól igyekeztünk tájékozódni, hol-mit osztanak, aztán a csapat egyik (éhesebb) fele beállt a tésztapartihoz, míg a többiekkel felvettük a chipeket, pezsgőket stb-t. Hát amikor a chipet megláttam, elég dühös lettem. Ezt a méretes, technikát ”cipeljem” a csuklómon 2 napig!? Az ígéret szerint 1 méterről működött volna, de a valóságban az időmérő pontokon sokat kellett tökölni veleL Mivel a sorunk előli pultnál épp kifogyott a tészta(!), min. fél órát még ácsorogtunk ott feleslegesen. Pedig ilyenkor azért hasznos lenne, hogy minél többet aludjon a futó a nonstop verseny előtt! Vacsi+sör után elsétáltunk a szállásunkra és én igyekeztem gyorsan vízszintesbe kerülni. Kb.5,5 óra alvás után keltem és gyors öltözködés után indultam a rajthoz, ahova 1-2 fotó erejéig (a szintén korán kelő) Gábor is elkísért.
A kapu előtt nagy volt a tömeg. Pár ismerőssel üdvözöltük egymást, de sokakkal csak az 1. szakaszon ”futottam össze”, már menet közben. Kicsit még kábának éreztem magam és az ismerősökkel dumálás mellett elkezdtem keresni a kényelmes bemelegítő tempót. A hőmérséklet ideális volt, kissé nyirkos. Mivel az előzetes terv szerint (vészhelyzetet kivéve) csak Keszthelyen kapok éjszakára szánt melegebb ruhát+fejlámpát+fényvisszaverő karpántokat, a biztos esőre számolva némileg túlöltöztem magam. Technikai aláöltözet+rövidujjú (sárga TourdePelso’12.) mez volt az alap és az esőtől (valamelyest) védő hosszúujjú futódzsekit hol felvettem, hol a derekamra kötöttem útközben. Plusz vittem egy vékony csuklyás nylon ponycsót is, amit a durvább esőben húztam magamra. Ilyenre 3-szor került sorL. Hamar (15KM előtt) szétszóródott a mezőny, csak távolról láttam magam előtt haladó futó(ka)t. Szerencsére nem zavart a dolog, hiszen a sok bicajtúráról és Balaton SzuperMaratonról a KÖR nagy részét betéve ismerem. És így tényleg a saját ritmusomra tudtam figyelni. Bár minimális volt a hajnali reggelim (1 banán+csoki) nem voltam éhes. A 3. frissítőponttól kezdtem el felhörpinteni 1-1 isó-t (néha vízzel felhigított kólát) és bekapni kekszet, banánt vagy szőlőcukrot. Úgy gondoltam az egyéni futóknak járó 5 meleg étel pontot kihasználom majd és azzal a kalóriával kihúzom a végéig. Vacsorakor a sátorban hallottunk valamit a hangosbemondóban, hogy elterelés lesz és nő az útvonal pár kilivel, de akkor azt mondtam a csapatomnak is, ez csak valami poén lehet 10 órával a rajt előtt! Aztán Csopaknál az unalomig ismert kerékpárúton egyszer csak rendőrkocsik állnak keresztben és integetnek, hogy fussunk át az út túloldalára fel a dombra! Utolsó nap változtatást komoly szervezési hibának gondolom! Hisz nem mindenki értesülhetett róla (valami motoros zártkörű találkozót emlegettek indokként). 1-2 KM plusz táv után visszatérhettünk a Balatonfüredre vezető bicikliútra és már nagyon vártam a frissítést, mert kissé szomjas lettem! BFüredi SPAR parkolónál, a 43. KM-nél volt az első meleg étel osztás (paradicsomos penne), ahol 2 percre leülve fél adagot betoltam. Ellenőriztem az időtervem, amin még a plusz táv ellenére is belül voltamJ Felhívtam a csapatomat közölni, jól haladok és a csopaki kitérőt futó váltótag készüljön a meglepetésre! Indultam is tovább Tihany felé, remélve hogy még nem találom szembe magam a kompról jövő Pelso-s bicajtúrázó áradattal. Aszófőnél jött az 1. nagy eső, így öltözködés az út szélén, aztán irány tovább. A tavaly először látott szakasz következett és éppen felfelé. Több bicajos kísérő is belassult az emelkedőn, viccelődtünk és bíztattuk egymást. Tudtam hogy hosszú távon jobban teszem, ha belesétálok az emelkedőkön, de ezeket is igyekeztem a lendületet megtartva, szapora léptekkel megtenni. Persze Dörgicsénél lefelé menet próbáltam kényelmesen gyorsítani, visszaszerzendő néhány ”elsétálgatott” percet. Élveztem ezeket az erdei, természetközeli szakaszokat, ahol autók zajától mentesen futhattunkJ Balatonakalinál jutott vissza az útvonalunk a bicikliútra. Itt láttam a 71-es úton szembe tekerő Pelso-s versenyzőket, akik közül többen felismerve rajtam a tavalyi bicajos mezt (vagy csak úgy elismerésük jeléül?) integettek/HajráztakJ Hamarosan a zánkai ifjúsági táboron át vezetett az út, ahol szervezők hiányában majdnem benéztem a pályát az egyik elágazásnál, de szerencsére akkor távol előttem épp feltűnt egy futótárs. Köveskáli ponton ettem ittam kicsit aztán iramodtam volna tovább, de az eső durván leszakadt még a falun belülL Felvettem a futófelsőmre a nylon kapucnis köpenyt is, és mentem tovább az úton. Sajnos itt a csapatokat kísérő kocsik százával mentek el mellettünk, így az eső mellett a kerekek is fröcsköltek ránk nem keveset. Néha alig láttam előre, annyira ömlött az eső. Csak igyekeztem követni az épp előttem haladó versenyzőt. Két pontot ki is hagytam a frissítések közül, hogy ne álljak, inkább haladjak, míg tart a hideg zápor. Badacsony felé letérve a főútról csitult annyira az égi áldás, hogy inkább levetettem az esőruhákat, már nagyon befülledtem. Tán 2-3 KM-t sikerült megtenni, aztán annyira megszaporodtak a cseppek, inkább visszaöltöztem ismét ”vízhatlanba”. De ekkor már szinte mindegy volt, hisz több kiló vizet felszedtem a ruhámba.
Badacsonytördemicnél (92,8 KM) terv szerint megint ettem egy kisadag meleg kaját és a mellé kapott meleg tea is jól eset így átfázva, repetáztam is még 1 decitJ Mivel az időtervvel még mindig jól álltam, és úgyis evés után voltam, belesétáltam 3-4 KM-t Szigliget felé menet. Közben egyeztettem mobilon a csapattal, merre járnak. Egy bő órával lehettek csak elmaradva, így Keszthely előtt, vagy az ottani pihenőnél volt várható részükről a lekörözésem! Felhívtam még öcséméket is, hogy hol-mikor találkozunk, s tudnék száraz ruhára ”átvedleni”. Közben egész kisütött a nap, így rövidujjúra vetközve futottam tovább. Egyre közeledtem az évek óta látogatott KeszthelyiKilométerek versenyek jól ismert pályaszakaszához, de a csapatom még mindig nem ért utól. Bár furcsálltam kicsit, gondoltam majd a keszthelyi féltávnál talizunk, ott úgyis elidőzök meleg-vacsorázni és öcsémékkel egyeztetni a részükről vállalt éjszaki bicajos kísérést. Negyed8 előtt értem az ellenőrzőpontra, így nagyon örültem, hisz ez még az optimistább időütemezésemnél is gyorsabb volt. Ettem-ittam és beszélgettem sok ott megálló futócimborával. Aztán Ati és Laci is odaért a sátrakhoz. Fél óra pihizés után abban maradtunk, hogy ők bevárják Anitáékat, míg én továbbindulok és majd BBerény előtt öltözök át valahol a kocsiban száraz/éjszakai cuccba. Nemsokára hívtak is, hol parkoltak le a bicajút mellett. Jó volt az időzítés, mert kezdett sötétedni és innentől már tényleg szükség volt a fejlámpára is. Az öltözködés+beszélgetés jócskán elhúzódott, de újraindulva éreztem, hogy mennyivel ”fürgébben” tudom szedni a lábam némi ülve megpihenés és cipőcsere után! Közben mintha Gábort és Fecót láttuk volna a csapatból elhaladni - az előlünk bokrokkal eltakart - pályán. Így igyekeztem, hátha beérem őket. Hamarosan sikerült is. Dumáltunk pár percet, aztán elköszöntem, hogy a nekem kényelmes tempóval tudjak futni. BBerény és BMária közt Heniék észrevettel a kocsiból, ahogy elhaladtak mellettem. Jól esett a bíztatásukJ a sötétség beálltával nem azon gondolkoztam legalább, milyen sok van még hátra. Márián volt egy étteremnél a 4. (utolsó előtti) meleg étkezési lehetősége az egyéni ”küzdőknek”. Itt is elkértem egy fél adag tésztát, mivel úgy gondoltam, ha épp nem is vagyok éhes, hajnalig még jól fog jönni ez a kalória! (utólag értékelve a versenyt, ezt a 3 egymáshoz közeli <Keszthely/Berény/Mária> pihenést pörgősebbre vehettem volna; ekkortól esett vissza, az addig tartó lendületem!) Közben Fecó és Ati is odaértek bicajjal, míg én falatoztam. Következő szakaszon jöttek kicsit velem, aztán előrehajtottak a csapathoz. Mária-alsón azt beszéltem meg Atiékkal, hogy felosztják Lacival egymás közt az Aligáig hátralevő (még 70 kili) távolságot és felváltva kísérnek bicajjal, ill. szundítanak a kocsiban. Még nem éreztem álmosnak magam (mint utólag kiderül, ez szerencsére vasárnap délig kitartottJ), ezért egyedül futottam tovább, amíg ők beköszöntek az ott hétvégéző ismerőseikhez. Fonyódig elég üres és sötét volt az út. Csak nagy ritkán csoszogott el mellettem 1-1 csapatváltó tag. Közben -talán mert unatkoztam?- azt kezdtem érezni, hogy egyre jobban ég a talpam és jól esne kicsit sétatempóra váltani. Fonyódi vasúti átkelőnél lévő frissítő pontnál jól is esett leülni pár percre az isó italozgatás mellett. Ati végül innentől tekert mellettem, az általa is ismerős bicikliútvonalon haladva. Már lassabb tempóban haladtam, mint anno az északi parton, hisz nem az idő, hanem a biztos teljesítés volt az elsődleges célom. Az éjszakai félhomályban pedig könnyű elkalandozni és észre nem venni 1-1 kátyút! Néha kértem is Atit, guruljon elém ”felfedezni” az út minőségét. Közben beszélgettünk és mindig újrakalkuláltuk fejben, hogy az aktuális sebességet tartva mikor várhatók a következő chipes időmérő pontok. Bár kezdtem úgy érezni, tök üres a gyomrom, mikor Bogláron az ”utolsó vacsora” ponthoz értünk és a szervező diáklányok kínálni próbáltak a választékkal, egyikhez sem volt étvágyam! Végül a sörpadra telepedés mellett a zöldséges rizottóból kértem egy tányérral. Próbáltam letuszkolni a tényleg meleg és máskor biztos jóleső adagot, de nem igazán ment. Felajánlottam a maradékot Atinak, aztán még felkerestem a mosdót és indultam is tovább. Megejtettem egy lelkesítő mobilos ellenőrzést Aniték felé. Ferit több bicajos is kísérte éppen maratoni távján, míg a többiek a kocsikban igyekeztek aludni a közös befutó előtt, amit 5 óra körülre vártunk. Hamarosan kezdődött megint a talpamon az égető érzés, amiről nem tudtam elterelni a gondolataimatL Úgy éreztem a cipőm már alig ad puhaságot, és mintha mezitláb futnék az utcán! Minden aszfalthiba, göröngy megviselt! Bárcsak a tükörsima Hungaroring minőség lehetne itt is… Sétálgatásra váltás után végre megláttam egy kihalt büfét a járda mellett, ahol a kint hagyott székre leülve és a cipőt levéve kicsit megmasszíroztam a talpam. Felüdülés volt a lábaimnak közel egy napja cipőbe zártság után! Aztán összeszedve magam folytattuk Ati kíséretével BFöldvárig, ahol Lacit kellett megkeresni és felébreszteni. Mivel a frissítő állomástól majd egy KM-re parkolt le, én ott csak intettem nekik továbbkocogva, hisz úgyis utolér majd. Még 5 óra sem volt, de már kellően világos, ezért a fejlámpát és a láthatósági ruházatot le is adtam neki. Álmos már nem voltam hisz a néhol erősen szembesütő Nap már reggeli/nappali érzetet keltett bennem. A szemem azért égett már a 24 óra nyitva tartás miattL Sétálást és kocogást váltogattam az egyre melegedő időben, a pihenőknél megint inkább csak folyadékot pótolva, hisz étvágyam nem volt. Már az utolsó 20 KM-ben jártunk, de a lassuló átlagtempóval számolva a 9 óra utáni célba érkezés volt a reális. Siófok környéke így megfáradtan végtelen hosszúságúnak tűnt, pedig a rengeteg itt teljesített futó- vagy bicajos versenyről minden utcasarkot kívülről fújok már. Egy kanyarban Judit suhant el mellettem, akivel beszéltük szombaton, hogy női párosban szerepelnek. Ez kicsit felébresztett a monotonitásból (milyen jól futott) és elkezdtem agyalni egy utolsó szakaszra való taktikán. Ha lassabban megyek is ugyanúgy ég már a talpam, és ugye csak telik az idő. Egyre melegebben tűzött szembe a nap is, pedig hosszú nyitott rész következett a vasúti sínek mellett! 200 KM utáni állomáson ittam 2 vagy 3 pohár frissítőt, aztán mondtam Lacinak, hogy az utolsó 12-t meg kellene tolni, mert szeretnék már túl lenni rajta! Mind ő, mind a lehagyott futók megdöbbentek a nagyobb sebességre kapcsoláson. Laci kezdte bemondogatni a bicajos KM óráról az aktuális sebességeket (8,5-9,5), amivel tovább ösztönzött. Volt aki megjegyezte - mikor megelőztük - milyen ”csodákra” is képes egy kis alvás. De mondtam, nekem nem volt benne részem, csak szeretnék túllenni már a futáson és a talpamat égető érzésen! Vártam már mikor érjük el a Világosi állomáshoz felvezető emelkedőt, az utolsó nehézséget, ahonnan már lefelé vezet az út a célbaJ Felsétálva a sínekhez épp sorompót kaptunk (futásom során már harmadszor), így még játszhattunk egy utolsót a chippel, hogy jóváírják majd a kényszerpihenést. A dombtetőre felfelé próbáltam a séta helyett kocogni, tudva hogy közel a vége. Lacinak mutattam még a dombtetőn az előző éjszakai szállásunkat, amint épp elhaladtunk a ház előtt, aztán jött a lejtő a Club Aliga bejáratáig és utána még 1 - hosszúnak megélt - kanyargós szakasz a Balaton partig. 
Kiérve a sűrű fák közül már hallottam a hangosítást a célból. Elértem a ”tengerszintet” és láttam az utolsó szakaszra fordító szőnyeget, a kaput, ahol Ati várt fényképezőgéppelJ Pár méter még ki a mólóra balkanyar a fűre és ott a Célkapu! Hallom a nevemet és a szervezők már futnak is elém az egyéni célba érkezőknek járó névre szóló célszalaggal! Ismerős és ismeretlen emberek tapsolnak/éljeneznek. ”Kattognak” a kamerák, kérik álljak modellt újra a kapu alatt.Az utolsó órá(k)ban és a célterületen közel sem volt akkora tömeg, mint más rendezvények végén. Így pár futó vagy szurkoló ismerőssel még dumáltam, míg Atiék felszerelték a bicajt a kocsira, aztán indultunk is hazafelé. Délután NET-en böngészve az előztes eredménylistát tudatosult csak bennem, hogy nem az egyik utolsó befutó, hanem a 27. helyezett férfi egyéni célba érkező vagyok:)
KÖSZI MINDENKINEK, AKI SEGÍTETT-BÍZTATOTT A 1,5 NAP ALATT, VAGY AZ IDÁIG VEZETŐ TÖBB ÉVES UTAMON!!
